Hermione nyugtalanul forgol�dott az �gyon, miut�n Draco elment. Valami furcsa, t�ls�gosan ijeszt� rossz�rz�s f�szkelte be mag�t a tudat�ba, ami nem hagyta nyugodni egy percre sem.
Soha nem volt m�g p�lda r�, hogy Dracot az �jszaka k�zep�n elsz�l�ts�k…



K�pzelet�ben vadabbn�l vadabb dolgok jelentek meg, hogy mi�rt h�vathatta mag�hoz a S�t�t Nagy�r �t. Tiszt�ban volt vele, hogy a hal�lfal�k t�nyked�se mivel j�r: zsarol�sok, k�nz�sok, ember�l�s…

Elszorult a torka arra a gondolatra, hogy Draco r�szt vesz ezekben. Tudta, hogy a fi�nak nagyra t�r� v�gyai vannak, �s a c�ljai el�r�se �rdek�ben sok mindenre hajland�. Egy �vvel ezel�tt m�g nyugodt sz�vvel �ll�totta volna, hogy Malfoy nem is val� m�snak, mint hal�lfal�nak.

De az�ta volt alkalma megismerni Draco rejtegetett, igazi �nj�t is… Hogy k�vethetne el ilyen borzalmakat az az ember, aki �jszak�nk�nt mag�hoz szor�tja? Draco nem kegyetlen…

De egy v�konyka hang a fej�ben r�gt�n tiltakozni kezdett: Hogy viselkedett Malfoy h�t �vig mindenkivel a Roxfortban? Mit kellett nekik h�rm�juknak elszenvedni�k t�le?

„ De Draco szeret engem…” – nyomta el r�gt�n ezeket a gondolatokat. Hab�r sose mondta ki, Hermione �rezte ezt szavak n�lk�l is. M�r pedig aki k�pes szeretni, az nem lehet gonosz ember…

Csakhogy az a t�ny, hogy szeret�nk valakit, nem felt�tlen�l v�ltoztatja meg az embereket, hiszen Dracot sem lehetett elt�ntor�tani a c�lj�t�l. Hagyta, hogy a karj�ra �gess�k azt a sz�rny� Jegyet, hi�ba k�ny�rg�tt neki Hermione, hogy ne tegye.

Rengeteget veszekedtek akkoriban, m�g v�g�l Draco fagyosan k�z�lte vele, hogy vagy �gy fogadja el �t, vagy r�sz�r�l lez�rtnak tekinti a kapcsolatukat. Hermione pedig jobb h�j�n belet�r�d�tt… L�tsz�lag. Bel�l k�ptelen volt m�g mindig elfogadni a t�nyt…

Rem�lte, hogy Draco m�g visszaj�n, a fi� k�zels�ge tal�n megnyugtatta volna, �s h�tt�rbe szor�totta volna a k�ts�geit. De az �r�k csak teltek, lassan pirkadni kezdett, Draco viszont nem t�rt vissza…

Hermione sejtve, hogy a lelk�ben zajl� vit�nak egyhamar �gysem lesz v�ge, �gy m�r visszaaludni sem fog tudni, ez�rt ink�bb s�hajtva felkelt. Kicsoszogott a konyh�ba, hogy igyon egy k�v�t, h�tha att�l egy kicsit mag�hoz t�r.

R�pillantott az �r�ra, hajnali �t volt. M�g mindig norm�lis ember az igazak �lm�t aludta… Pedig milyen j� lenne most �tmenni Harry�khez, besz�lgetni egy kicsit, vagy ak�r gyakorolni, vagy b�rmi, amivel lek�theti mag�t �s elterelheti a gondolatait… De emiatt igaz�n nem keltheti fel a bar�tait hajnalban. Nincs m�s h�tra, mint itt �cs�r�gni a konyh�ban, �s sz�molni perceket…

Lemond�an kortyolt bele a k�v�ba, majd pillant�sa a „Hogyan b�v�lj�nk �nycsikland� falatokat” c�m� k�nyvre esett. K�nyv. Az idej�t se tudta, mikor olvasott utolj�ra nyugodtan… Hihetetlen, hogy nem jutott azonnal az esz�be. Hiszen a k�nyvek m�g sosem hagyt�k cserben…


* * * *


P�r �r�val k�s�bb Hermione ny�zott arccal, �s�tozva �rkezett meg a Grimmauld t�ri f�hadisz�ll�sra.
- Te j� �g ’Mio, pocs�kul n�zel ki – cs�szott ki Ron sz�j�n.
- Milyen kedves t�led – sziszegte Hermione, mire a fi� r�gt�n szabadkozni kezdett.

- Nem �gy gondoltam… csak azt akartam mondani, hogy nem aludhatt�l valami sokat…
- Nos, ezzel a megfigyel�k�szs�ggel te leszel majd az aurorok p�ldak�pe – mondta cs�p�sen a l�ny, de azt�n elkapta Harry pillant�s�t, �s az ajka megremegett. A z�ld szemek �that�an f�rk�szt�k �t, mintha bele akarn�nak l�tni a fej�be…

- Volt riaszt�s az �jjel? – k�rdezte gyorsan, hogy Harry gondolatait m�s ir�nyba terelje.
- Nem tudunk r�la. Viszont tegnap McGalagony megkeresett…

Hermione �rdekl�dve kapta fel a fej�t.
- Azt mondta – folytatta Harry, hogy el�g felk�sz�ltnek tart minket ahhoz, hogy mi is r�szt vegy�nk k�zvetlen �sszecsap�sokban. A riaszt�sok most m�r nek�nk is sz�lnak…

- Egyb�l bedobnak minket a m�lyv�zbe? – ny�lt t�gra Hermione szeme.
- Valahogy �gy – mosolyodott el Harry. – De persze el�sz�r m�g lesznek vel�nk tapasztalt aurorok is.
- V�gre csin�lhatunk mi is valamit – sz�lt k�zbe Ron. – M�r nagyon untam, hogy mindenki kisgyerekk�nt kezelt minket, holott t�l vagyunk m�r egy-k�t dolgon…

- Igen… - r�ncolta a homlok�t Hermione elgondolkozva, majd lassan folytatta. – �n is �r�l�k, hogy komolyan vesznek minket, de… ez azt jelenti, hogy kevesebb id�nk lesz a horcrux ut�n kutatni.

- Egyenl�re nem tudjuk, hol rejt�zik az �t�dik horcrux – vetette ellen Harry. – De annak is egy logikus helyen kell lennie, nem pedig csak �gy elh�nyva a nagyvil�gban. Lehet, hogy ott van az orrunk el�tt, csak r� kell j�nn�nk… Addig viszont nem �rt, ha gyakoroljuk a k�zelharcot, hiszen a v�g�n majd �gyis…

Harry elhallgatott, de mindannyian tudt�k, hogy mit akart mondani. A v�g�n majd �gyis neki kell szemben�znie Voldemorttal… Hermione l�tta, hogy a fi� arc�n egy pillanatra f�jdalom suhan �t.

- Veled vagyunk, Harry – fogta meg Harry kez�t. Tekintet�k egy pillanatra egybe kapcsol�dott, �s megtelt azzal a ritka, nagyon m�ly meg�rt�ssel, amit csak az igazi, testi-lelki j� bar�tok �reznek egym�s ir�nt…

Halk kopog�s t�rte meg a be�llt csendet, �s �nk�ntelen�l is �sszerezzentek. Ron kiki�ltott, mire egy olyasvalakivel tal�lt�k szembe magukat, akire egy�ltal�n nem sz�m�tottak.
- Parvati? – k�rdezte Hermione h�ledezve.

A l�ny alig hasonl�tott kor�bbi �nmag�ra, az egykori cserfes, kac�rkod� jellem�nek most nyoma sem volt. Lefogyott, az arca beesett volt �s megviselt, tekintet�ben pedig k�l�n�s, elsz�nt t�z �gett. Hihetetlen, hogy a szenved�s mennyire megv�ltoztatja az embert… olyan von�sokat hoz felsz�nre, amik egy�bk�nt rejtve maradn�nak, �s valami furcsa, dacos er�vel ruh�zza fel az embert…

- Ne haragudjatok, hogy zavarlak titeket, de… - mondta halkan. – Szeretn�k seg�teni nektek.
- Parvati, azt hiszem ez lehetetlen…

- K�rlek Harry! – v�gott a szav�ba k�ts�gbeesetten a l�ny. – Musz�j tennem valamit, harcolni akarok! A sz�leimet a m�lt h�ten �lt�k meg! A testv�rem a Szent Mung�ban van… A legjobb bar�tn�m is halott… B�rmire k�pes vagyok, hogy megbosszuljam �ket! K�rlek ne mondd nekem, hogy nem seg�thetek!

Parvati szeme sz�razon �gett, de hangj�ban olyan m�rhetetlen f�jdalom rezgett, hogy Hermione akaratlanul is megsajn�lta. Szeml�tom�st ezzel a t�bbiek is �gy voltak… Harry tan�cstalanul pillantott a bar�taira, majd nagyot s�hajtott.

- Ez nem j�t�k Parvati, hanem �let-hal�l k�rd�se. Komolyan kell venned a dolgokat…
- Tal�n �gy n�zek ki, mint aki po�nkodni j�tt ide? – villant meg a l�ny szeme.

- Nem err�l van sz�! Hanem arr�l, hogy nem egyszer� feladat Rendtagnak lenni… Miel�tt harcolni kezdhetn�l kem�nyen fel kell k�sz�ln�d a legnehezebb �tkokb�l �s var�zslatokb�l, ugyan�gy, mint nek�nk.

- �rtem… - b�lintott a l�ny. – De �n azt is hallottam, hogy ti h�rman dolgoztok valamin, amir�l m�g a Rendtagok se tudnak...
- El�g rosszul hallottad – v�gott k�zbe Hermione, a kellet�n�l tal�n egy kicsit �lesebb hangon.
- Egyenl�re ne t�rd ezen a fejed, Parvati – mondta Harry is. – Az els� l�p�s a felk�sz�l�s, �gyhogy erre koncentr�lj.

- �s mikor kezdhetem el a gyakorl�st? – n�zett r�juk k�rd�n Parvati.
A h�rom j� bar�t ism�t �sszen�zett, majd Ron sz�lalt meg.
- Ha gondolod, csatlakozhatsz hozz�nk…

Hermione nem kifejezetten �r�lt Parvati jelenl�t�nek. T�ny, hogy a l�ny mindig �gyes kis boszork�ny volt, �s az elkeseredetts�g most a sokszoros�ra n�velte az akarat�t, de m�r a Roxfortban se igaz�n az az ember volt, akit a t�bbiek megb�zhat�nak tartanak… �s �k mi�rt nem tudtak eddig arr�l, hogy Parvati�kat is megt�madt�k?


* * * *


- Az nem lehet… - suttogta r�m�lten Hermione, mik�zben tekintet�t az el�tte �l� komor f�rfira szegezte.

- Sajnos m�gis megt�rt�nt – mondta Lupin a d�bbent fiatalokra n�zve. – Soha nem volt m�g p�lda r�, hogy valakit meg�ljenek a Miniszt�riumban.
- De h�t hogy lehets�ges ez? Annyi szakk�pzett var�zsl� k�z�tt hogy siker�lhet az ilyen? – fakadt ki Harry.

- Tal�n pont azt haszn�lt�k ki, hogy senki nem sz�m�tott egy ilyen t�mad�sra… Az elk�vet�k zseni�lisan b�ntak el vel�k, senkinek nem t�nt fel… De nem is ez a legaggaszt�bb: nem v�letlen�l pont �ket �lt�k meg. Frederic McLay �s Mary Simmons Rendtagok voltak.

- Azt mondja… azt mondja van a Rendben egy �rul�?!
- Vagy egy t�gla – b�lintott keser�en Lupin. – Persze az is elk�pzelhet�, hogy m�g Piton adott ki neveket…
- A mocskos �rul� – sziszegte Harry �k�lbe szor�tott k�zzel.
- Tudjuk, kik a gyilkosok? – k�rdezte Hermione.

- Pontos szem�lyle�r�s van r�luk, m�g a p�lc�juk is regisztr�lva volt. Matthew �s Catherine Johnson egy vid�ken �l� testv�r p�r, eddig sose ker�lt gyan�ba a nev�k, �gy elk�pzelhet�, hogy az Imperius hat�sa alatt cselekedtek…

Hermione maga se �rtette mi�rt, de egy r�miszt� k�p tolakodott a fej�be. Dracot az �jjel mag�hoz sz�l�totta a S�t�t Nagy�r, hogy feladatot adjon neki…

„�r�lts�g” gondolta, de a sz�ja kisz�radt, �s megint eluralkodott rajta az a rossz�rz�s, ami hajnalban k�s�rtette. Pr�b�lta meggy�zni mag�t, hogy csak t�ls�gosan agg�dik, hiszen Lupin mondta, hogy m�sok voltak az elk�vet�k, de… mi van ha m�gse? Egy hal�lfal� nem s�t�l be csak �gy �lni, hiszen ut�na r�gt�n azonos�tani tudj�k, hogy ki volt. Persze, az Imperius is egy magyar�zat, de meddig tart Sz�zf�l� f�zettel valaki m�ss� v�lni? Hiszen egy m�sik ember b�r�ben szabadon mozoghatsz…

„ Nem! Draco nem tehette… � soha nem tenne ilyet… Ez is csak agg�lyoskod�s, mert nekem mindig a legrosszabbra kell gondolni… Mi�rt nem tudok egyszer�en b�zni benne?”

K�nyszer�tette mag�t, hogy elnyomja ezeket a balsejtelmeket, noha a vita m�g kor�nt sem z�rult le a lelk�ben. De h�t a szerelem vak… egyszer�bb lenyomni a k�ts�geket, �s hinni benne, hogy csup�n r�meket l�tunk �s f�lre �rtelmezz�k a dolgokat.

Hermione g�rcs�sen akart hinni Dracoban. L�tni akarta a fi�t, mag�hoz �lelni, �s a karjai k�zt elfelejteni ezt a sok sz�rny� gondolatot. Este, mikor mag�ra maradt, remeg� kezei k�z� vette a t�kr�t, �s finoman megszor�totta, majd elsuttogta Draco nev�t. V�laszra azonban hi�ba v�rt – a t�k�r n�ma maradt.